Rovus textilgőzölő - Vélemény és tapasztalatok
Nem egy háziasszony fog igazat adni nekem, ha azt mondom, hogy a vasalás az egyik legkevésbé kedvelt házimunka. Én nagyon keveset vasalok, mert általában felesleges időpocsékolásnak tűnik. Elég egy óvatlan mozdulat, és a precízen kivasalt ruhánk újra gyűrött.
Persze, elhiszem, hogy valamit muszáj vasalni. Például olyan abroszt vagy függönyt, amit a vendégek is az első pillanatban meglátnak. Vagy egy inget, hiszen a munkaügyi megbeszélésre mégsem mehetünk gyűrött ruhában. Sőt, a vasalásnak igenis van értelme, méghozzá az esztétikai mellett leginkább egészségügyi okokból.
A vasalás nem csak a textíliák kiegyenesítésére, a ruhák megpuhítására való, hanem az anyagban megtelepedő baktériumok eltüntetésére is. Sem a mosógépek, sem a manapság igencsak kedvelt szárítógépek nem kezelik a ugyanis a ruhát ilyen magas hőmérsékleten. Ez egy nagyon meggyőző érv lehet akár a fehérnemű vasalása mellett is.
Nemrég a kezembe került egy kézi gőzvasaló, amit már régen ki szerettem volna próbálni. Úgy reklámozzák, hogy praktikusabb, mint aklasszikus vasaló, a ruhákat egyszerűbb és gyorsabb vele kivasalni, és még a vasalódeszkát sem kell előszednünk. Nagyon jónak tűnik, de vajon ez valóban így van?
A következőkben a személyes tapasztalataimat olvashatja a Rovus textilgőzölőről.
Vasalás versus gőzölés
A vasalás nagyon fontos, függetlenül attól, hogy szeretünk vagy nem szeretünk vasalni. A kivasalt ruhák puhábbak, simábbak, frissebbek és nem utolsó sorban "egészségesebbek", baktérium mentesek. Ezt ma már nem csak vasalóval, hanem textilgőzölővel is elérhetjük, melynek a klasszikus vasalóval összehasonlítva még számos előnye van.
A gőzölés a forró gőz segítségével még szebben kisimítja a ruhákat, mint a vasaló, méghozzá redők, csíkok nélkül.
További előnye a textíliák élettartamának növelése, mely gőzzel való tisztítással érhető el. A ruhák a párának és a hőnek köszönhetően is frissebbek is maradnak.
Gőzöléssel a textíliákból eltüntethetőek a kellemetlen szagok és a bakériumok is.
A kézi gőzvasaló általában minden olyan ruhára használható, mint a vasaló. Használatukkor pedig nem kell tartani az anyag megégetésétől.
Most, hogy már tudjuk, miért jó gőzölni, nézzük meg ezt a Rovus márkájú textilgőzölőt - a dizájnt, a kialakítást, illetve a használatát és annak eredményeit.
Első benyomás
A Rovus textilgőzölő első ránézésre nagyon hasonlít a többi kézi gőzvasalóra, melyeket a reklámokból ismerhetünk. Tipikus formája van - alul van az alap a víztartállyal, rajtaa középső része, az úgymond nyaka, melyen megtalálható a gőzölő gomb és a készülék feje.
Szemnek kellemes kék-fehér színben kapható. Az általános kialakítása kiváló minőségű, nem esik szét magától, nem zörög, a készülék szilárdan áll az alapon.
Mivel egy kézben tartandó eszközről van szó, nagyon fontos a mérete és a formája. A Rovus textilgőzölő kompakt, könnyű és nagyon jól kézben tartható. Kialakításának köszönhetően utazásokhoz is magunkkal vihetjük.
A dobozban a gőzölőn kívül található egy használati utasítás, 280 ml-es víztartály (20 percig használható) és a gőzölőfej - tehát minden, amire a használathoz szükségünk lehet.
A Rovus textilgőzölő csomagolása.
A dobozon ábrázolva vannak a felhasználás módjai.
A textilgőzölő működése
Általánosan textilgőzölők működési elvéről már írtunk a cikk elején, ezért most erről a konkrét márkáról, az általunk tesztelt Rovus textilgőzölőről írunk.
Az eszköz a forró gőz erejével működik, mely a víztartályban található magas hőmérsékletre melegedő vízből keletkezik. Ez a gőzölőfej segítségével távozik a tartályból, közvetlenül a textilre. A szövet mélyéig hatol, ennek köszönhetően kisimítja és puhítja a textíliákat, elpusztítja a bennük lévő baktériumokat.
Mi mindenre használhatjuk a Rovus textilgőzölőt?
A dobozban található a készüléken kívül még egy használati utasítás, egy kefe és egy mérőedény.
A gőzölőfejre való kefe és a mérőpohár.
A gőzvasaló kefe nélkül.
A textilgőzölőnek elég széles feje van a vasaláshoz, nagyobb felület lefedéséhez.
Hogyan használjuk a Rovus textilgőzölőt?
Mielőtt kipróbáltam a Rovus textilgőzölőt, figyelmesen elolvastam a használati útmutatót. Nagyon meglepett az az információ, hogy az eszköz kizárólag függőleges helyzetben használandó. A weboldalon ugyanis, ahonnan az meg lehet rendelni a gőzvasalót, azt írják, hogy függőlegesen és vízszintesen is használható. Ugyanezt írják a dobozon is.
A használati utasításban szereplő pontatlan információk nagyon zavaróak, nem egy vásárlót bizonytalaníthatnak el az eszközt illetően.
Én viszont adtam egy esélyt a textilgőzölőnek és kipróbáltam. Az első használat előtt levettem róla minden zacskót és fóliát, letekertem a tápkábelt és megtöltöttem a mérőpoharat vízzel. Az alapról levettem a tartályt, levettem a kupakot, majd félig töltöttem vízzel (figyelem, a vízszint nem lehet sem a MIN alatt, sem a MAX felett), visszazártam és visszahelyeztem az alapra. Egy kattanás hallatszik, ha a tartály a megfelelően került vissza a helyére.
Bekapcsolás előtt szükséges felhelyezni a kefés fejet. Ezutén elég bedugni a konnektorba, bekapcsolni a gőzölőfejen található érintős szenzorral (két másodpercig tartani). Ekkor elkezd villogni a jelzőfény, a készülék elkezdi a vizet melegíteni. Miután a jelzőfény már nem villog, a gőzvasaló használatra kész.
A készülék el van látva egy hasznos gőzáram-szabályozóval - enyhe ("ECO" jelöléssel) és intenzív gőzöléshez (felhő szimbólummal jelölve). A gőzt az aktiváló gombbal indíthatjuk el, mely az eszköz fogantyúján található. Van rajta egy biztosíték is: ha hosszabban szeretnénk gőzölni, a gombot lefelé kell tolnunk.
A textilgőzölőt az érintős szenzorral kapcsolhatjuk ki, kb. 2 másodperc latt.
Az eszköz alumínium vasalófelülettel rendelkezik a legjobb eredmény elérése érdekében.
A víztartály űrtartalma 280 ml, mely 20 perc használatra elegendő.
Moje skúsenosti s naparovačom odevov
A Rovus textilgőzölőt először egy gyűrött felsőn próbáltam ki. Felakasztottam a felsőt egy vállfára (maradtam a kézikönyvben említett függőleges használatnál) és bekapcsoltam az eszközt az érintős szenzorral. Itt meg kell jegyeznem, hogy az érintős megoldás nem tökéletes, a szenzor nem mindig reagál azonnal.
Bekapcsolás után azonnal gőzölni kezdtem, lefelé húztam a gombot, hogy ne kelljen tartanom. A gőzvasalót a ruhához tettem és fel-le mozdulatokkal elkezdtem a gőzölést. A jobb eredmény érdekében tanácsos a textíliát egy kicsit kézzel széthúzni. Illetve fontos, hogy a gőzölés alatt a ruha mögött ne legyen semmi, aminek megárthat a forró pára. A ruhák zsebében sem szabadna semminek lennie.
A textilgőzölővel való vasalás nagyon gyors és egyszerű volt (szerintem jobb, mint vasalóval). Az anyag azonnal kisimult, ahogy elhúztam előtte a gőzölőt. Használat során viszont megtörtént, hogy cseppek jelentek meg a ruhán, pedig a gyártó a weboldalon a termékleírásban cseppmentes használatot ígér.
A gőzvasalót ezután a függönyök felfrissítésére használtam. Itt is nagyon jó munkát végzett. Nem tudtam ellenállni, kipróbáltam a párnák gőzölését is, melyek érezhetően firssebbek lettek. A párnákat függőlegesen és vízszintesen is megpróbáltam gőzölni. Ez is probléma nélkül sikerült a használati útmutatóban leírtak ellenére is.
Nekem a függőleges gőzölés tetszett jobban. Szerintem sokkal praktikusabb kihúzni valamit a szekrényből vállfával együtt és így kisimítani gőzöléssel, mint vízszintes felüleltre heylezni a ruhát, amihez ígyis-úgyis elő kéne venni a vasalódeszkát..
A készülélet az érintős szenzorral lehet bekapcsolni, kb. 2 másodperc érintéssel.
A gőzölést bekapcsoló gomb biztosítékkal van ellátva, melyet bekapcsolhatunk, ha hosszabban szeretnénk használni az eszközt.
A nagyobb hatásfok érdekébe ajánlott a ruhát kézzel kiegyenesíteni.
A póló a Rovus textilgőzölő használata előtt.
A póló a Rovus textilgőzölő használata után.
Ár
A Rovus textilgőzölő ára 10 000 Ft körül mozog, ami a klasszikus vasalók árához képest kicsit több, de az ismert márkájú gőzölők árához képest pedig kevesebb.
Tekintettel arra, hogy mit tud az eszköz, ez egy jutányos ár.
A Rovus textilgőzölő előnyei és hátrányai
Előnyök
Hátrányok
Összbenyomás és értékelé
A Rovus textilgőzölő egy nagyon jó alternatíva a klasszikus gőzölős vasaló helyett. Nagyon könnyen kezelhető (de el kell olvasni a használati utasítást), a gőzölés gyors és hatékony. Az anyagot azonnal kisimítja, ami vasalóval nem mindig sikerül. A klasszikus vasalóval összehasonlítva gyorsabban is melegszik fel.
Szerintem nagy előnye, hogy függőlegesen is használható. Így a ruházatot ki lehet vasalni, miután kivettük a szekrényből, még a vállfáról sem kell levenni. A gőzölés után a ruha vagy bármely más textília frissebb lesz. Előnye még a sokrétűséges - függönyök, drapériák, abroszok, kárpitok és más textíliák is simíthatóak vele.
Annak ellnére, hogy néha "nem fogad szót" a bekapcsoló szenzor, ott marad egy-két vízcseppet, illetve nem ugyanaz van a használati utasításban, mint a forgalmazó oldalán, a textilgőzölőt nem értékelem negatívan, hanem praktikus otthoni segítőnek tartom a textíliák kisimítása és felfrissítése terén.